A váci Pokol-szigetről

Kevés olyan váci van aki anno ne evett volna a Pokol csárdába. Ez a felszólítás Vácott mindennapos volt, legalábbis a kánikula idején. A várossal szemben van ugyanis a Pokol-sziget. Ennek alsó végénél — de már a túlparton — a Pokol csárda, s alatta volt a „hivatalos” strand is — a bójákkal. De az egész, végtelen Duna-part nem hivatalos strand volt, ahol rendszeresen fürödtünk, strandol­tunk. A „gyerünk a Pokolba” tehát azt jelentette, hogy induljunk strandolni, és az akkori ideális körülmények között ez maga volt a boldogság. Hogy a Pokol-sziget kapta-e a nevét a csárdáról vagy a csárda a szigetről, ezt nem tudni. A csárdát korábban ugyanis egyszerűen váci révcsárdának hívták, míg szinte száznegyven esztendővel eze­lőtt, az 1880-as évek elején egy nagy vízi ünnepséget rendeztek Vácott, hogy milyen alkalomból, arról nem szól a krónika.

pok.jpg

Az ünnepség látványosságaként, az esti sötétben kivilágított és rakétákat eregető csónakok ereszkedtek le a Buki-szigetről a révcsárdáig. Va­rázséji Gusztáv elképzelése szerint (aki, úgy tudom , kanonok volt) Charon ladikjai, amelyek a Pokolban kötöttek ki. Az alkalmi név állandósult. Az 1940-es évek elején azonban új püspök költözött a püspöki palotába, akit sértett, hogy szobája ablakával szemben a csárda kertjének vagy ötven méter hosszú hófehér támfalára, óriási fekete betűkkel van felfestve: POKOLCSÁRDA. Megüzente a kocsmárosnak, a pokol tűnjön el a szeme elől. Bajban volt a kocsmáros, a püspökkel sem akart ujjat húzni, de a jól befutott kocsma félév­százados nevéről sem akart lemondani. Megegyezett hát az egyik szobafestővel (akkor így hívták a festőmázoló kisiparost), kenje le fehérre a POKOL szót, de híg mésszel! Úgy is történt, attól kezdve a POKOL világosszürke volt a fekete CSÁRDA előtt. Egy 1958-ban (!) kiadott Vác-térképen a sziget viszont Paradi­csom-sziget néven szerepel. Ilyen nevű szigetről azonban még Tragor Ignácz Vác és határának hely- és ingatlannevei című könyve sem tud, pedig az minden árok és nagyobb vakondtúrás nevét fel­sorolja. Nem vitás, a Paradicsom-sziget név a püspök kedvére, talán az ő sugalmazására született. Úgy látszik, népi demokráciánk a ha­lott püspök kívánságát is jobban figyelem be veszi, mint a hajdani kocsmáros az élőét.

A szigetet azonban már akkor sem csak Pokol-szigetnek hívták, hanem Rabok Szigetének is, s ezt Tragor Ignácz könyve is tanúsítja. A pokolnak és a rabságnak ezúttal nincs köze egymáshoz, jóllehet érdekes módon mindkét elnevezés körülbelül azonos időből szár­mazik. A kincstár ugyanis a szigetet 1885-ben bérbe vette a fegyház részére. A sziget tulajdonképpen két részből áll, az alsó az öregebb, a felső a fiatalabb. Ezt a fiatalabb felső részt teljes egészében fűz­bokrok borították, s ezeknek a vesszőit termelték ki a váci fegyház rabjai kosárfonás céljából, innen a sziget másik neve.Hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű, megnézhetjük az 1975-ös kiadású Dunavízisport-térképet is. Itt a sziget alsó részét Révész-szigetnek tüntetik fel, a felső része a Torda-sziget nevet vi­seli. Révész-szigetről Tragor Ignácz könyve sem tud, Tordai- (nem Torda) szigetről igen. A legújabb Pilis-tér­kép viszont a Révész-szigetről tud, a Torda-szigetről nem. Szeren­csére a Pokol csárdának mindenütt Pokol csárda a neve. Kivéve e legutóbbi térképet, amelyen Öreg-csárda néven is szerepel.

A Pokol-sziget a strandolok valóságos paradicsom a volt. A nagy­ágnál két kilométer hosszú homokos, a kiságban ugyanennyi iszapos partja volt; az iszapos parton jó meleg vízzel. A sziget alsó felét hatalmas nyárfák nőtték be, a ritkás lombjukon átsütő nap­sugár ha nem is gyepet, de mindenesetre zöld füvet varázsolt a talajra. A sziget fölső felét dzsungelnek is beillő bozótos borította. (A fiatalok legnagyobb örömére, itt lehetett igazán eltűnni a lányukra igencsak vigyázó mamák szeme elől.). S az egész még vagy jó másfél kilométer hosszú lagúnás zátonyrendszerben folytatódott felfelé.

Azt egyszerűen nem lehet elmesélni, hogy egy ilyen természetes strand mennyivel nagyszerűbb bármiféle mesterséges strandnál. Volt olyan szakasza, ahol a parttól lehetett mélyfejest ugrani, máshol a víz fölé nyúló vagy már vízbe dőlt fákról. Egyes szakaszokon a kisgyerekek is nyugodtan bemehettek 30-40 métert, máshol 5-6 méter után nekünk is úszni kellett. Volt, ahol keményebb és volt, ahol puhább homok borította a partot, máshol meg finom kavics.
Könnyedén lehetett kilométereket úszni lefelé a sodrással. Rendszerint nagy társasúszások voltak ezek, néha-néha labdázással is egybekötve. Visszafelé a „szűz” homoksávon futottunk, szűz volt a homok, mert a hullámok az előző nyomokat a part teljes hosszában elsimogatták. Azután rajzoltunk a nedves homokba, vagy éppen építkeztünk belőle, netán a forró, kiszáradt homokba temettük magunkat, és egy újabb nagy úszással mostuk le testünket.
Feljebb a zátony hol kavicsos, hol homokos volt, a lagunás részeken kishalak millióit kergettük bokáig-térdig vízben rohanva, pacskolva. Még feljebb kavicsos volta part, s ha a „Mártuskánál”, a part egy meghatározott helyén kapartunk egy 20-30 centiméteres gödrőt, akár csak úgy marokkal a sóderben, hideg, tiszta forrásvíz tört fel belőle. Ebben tároltuk az italunkat, hűtöttük a görögdinnyét, ittunk is belőle. De ittunk a Dunából is rendszeresen; vize tiszta volt, bár a lebegő hordalék miatt nem átlátszó.
E nagyszerű helyeket csónakkal vagy komppal egyaránt el lehetett érni. Aki a város alsó végén lakott, annak még ide se kellett jönnie, hiszen a városvégi ligetnél megtalálta a hivatalos strandot is, és a nem hivatalos fövenyt is. Sziget is volt ott, a Tímár-sziget, s fölötte a zátony...

pokolcskepesl.jpeg

 A Korzóról külön kell szólni. Lassan száz éve lesz, hogy megépítették függőleges támfalát, tetején öntöttvas korláttal. A fal tégla alakú, faragott kövekből készült, ma is hibátlan. A Korzó az ország legszebb városi Duna-partja volt, a váciak kedvelt sétahelye. Ez elé építették a párhuzamművet, óriási területet zárva el a Dunából. Ez az elzárt terület negyed évszázad alatt pocsolyává és szemétdombbá vált. Felső részét napjainkra ugyan nagy költséggel feltöltötték és parkosították, így ma már az arra sétálóknak ismét kellemes látvány, de magától a Korzótól óriási összegekért elvették a vizet. És a vízpart immár visszataszító kőszórás, a létező parttípusok közül a legkevésbé esztétikus.


E párhuzammű megépítésével az alsó strand is tönkrement. Ahová negyven évvel ezelőtt mélyfejeseket ugráltak, ott most szeméten nőtt bokrok láthatók. Meghalt a Tímár-sziget, nyilván azért, mert a Chinoin Gyógyszergyár hírhedt (és nemrég megszüntetett) hulladék égetője a sziget közelében volt. De tönkrement a „sződi” strand is, és Vác környékének csodálatos strandjai ezzel megszűntek. És megszűntek másfelé is, szinte a Duna teljes hosszában. Ahol még maradt némi plázs, zátony vagy lagúna, ott a folyó szennye teszi azt használhatatlanná. (Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Chinoin égetőtelepéről 50 000 m3 mérgezett földet kellett eltávolítani abban a reményben, hogy így egyszer talán ismét használhatóvá válik a Vác alatti megmérgezett vízmű.)
Jóllehet volt vagy nyolc-tíz sziget a Vác környéki Duna-szakaszon, a „Szigetkerülés” egyértelműen a Szentendrei-sziget csónakkal történő körülevezését jelentette. Jószerivel háromnapos vízi út volt ez, éjszakázni sátor birtokában bárhol lehetett, még a sziget alsó, megyeri szakaszán is, csak a vízművek területére nem volt szabad belépni, ahol a kutak álltak. Legszívesebben mégis a spiccen, a szigetcsúcson vertük föl a sátrat. Elhagyatott, nyugodt hely volt, legfeljebb egy-két hozzánk hasonló, a csendet és a természetet tisztelő vadevezős szállt meg itt egy-egy éjszakára.

pokolcs.jpg

Részletek Gánti Tibor Váci eltűnő szigetek írásából.