A deákvári városrész történeti múltja nem nyúlik vissza évszázadokra, mint a mai belvárosé, vagy a református Kisvácé, időrendben e kettő után született. S ugyan kinőtt már a gyerekkorból, növekedése, fejlődése és megújulása a mai napig tart. Ezért - nemcsak a nevében rejlő, „örökifjúságot” biztosító „deák” szó miatt - úgy tűnik, fiatalságát 100 éves kora ellenére is megtartotta. De ez nem számít magas kornak egy városrész életében, különösen nem az idősebb „testvéreké” mellett. Deákvár az idén 120 éves! Lássuk, hogyan jött létre, s miként lett belőle - talán nem túlzó megállapítás ez - Vác egyik legszebb lakónegyede.

Horváth M. Ferenc 1999-ben írt egy cikket a 100 éves Deákvárról. Ezt olvashatjuk most újra két részben.

Deákvár a belvárosból, vagy egy másik városrészéből nézve, a város legkellemesebb lakóövezete. Nem annyira zsúfolt és levegőtlen, mint a belváros, nem beszélve a
Földváry téri lakótelepről, a „modern" szörnyszülöttről. A városrész házai, terei magukon hordozzák a történelmi korszakok lenyomatát: lakhelyet talált itt magának a századforduló kisvárosának közép- és kispolgára, a Horthy-kor tisztviselője, a szocializmus időszakának munkása és értelmisége, s legújabban a közép- és kisvállalkozók egy módosabb rétege. Házai ennek megfelelően változatosak: a század eleji tornyos villától, a kis családi házon át megtalálhatók itt a ’ 60-as évek téglából épült lakótömbjei, a ’70-es, '80-as évek — szerencsére nem feltupírozott - panellakásai, kis előkertes, kétszintes családi és társasházai, s legújabban a — magyar építészeti hagyományoktól általában idegen — sokféle irányzatot képviselő, de leginkább az amerikai „stílt” követő családi házak.

Deákvár - manapság a vasúttól északra fekvő városrész egészét ennek tekintjük — szerkezete áttekinthető, az épített környezet sokféle. Éppúgy megtalálhatók itt a kert¬városi jellegű utcácskák, a szélesebb „sugárutak”, mint a sajátos lakótelepi bekötőutak. Jól elkülönülő elemei e városrésznek a „történelme” előtti időkből származó temetők. Szerencsére sok helyen uralkodik a természet parkok, fák formájában, s a Naszály is csak egy ugrásra van innen. Lassan talán kiheveri azt a csapást, amit a DCM mért rá évtizedeken át.
Aki a városon belül lakóhelyet változtat, többnyire Deákvárt nézi ki magának. A lakásárak itt magasabbak is, mint pl. a Földváry tér környékén, hiszen emberibb környezetet kínál, s „felemelkedést” jelent az odaköltözőnek. Ennek ellenére úgy tűnik, egy kicsit a város mostohagyereke. Ha az itt élők dolgozni, bevásárolni, koncertre vagy moziba szeretnének menni, esetleg szórakozni, strandolni vagy sportolni kívánnak, vissza kell térniük az anyavárosba, amelyhez két vékony köldökzsinór köti őket (a két vasúti aluljáró): az egyik poros, piszkos, sötét és keskeny, a másik elviselhetőbb. A ,,deákváriak" értelemszerűen gyakrabban mennek be a „városba”, mint a „városiak" ' Deákvárra. (Néhány személyes kapcsolódása természetesen van a szerzőnek is: egy-két ottani barát, az e körzetbe áttelepülő gyermekorvos, a ’’ Gabi-fagylalt”) Az óvárost és Deákvárt összekötő szálak sokfélék. Mégis — úgy tűnik — inkább csak az egyik irányból fonogatják azokat. Deákvár külső megjelenésében és lakóinak összetételében a legváltozatosabb arculatú váci városrész.
A váci belvárostól kissé emelkedő utak vezettek északra, a Naszály lábánál fekvő Bácskai szőlők felé, s még tovább a Papvölgybe. Az 1880-as évek végéig eleven kapcsolat volt e terület és a városi szőlősgazdák között, de a filoxéra pusztítása hosszabb időre megtörte ezt.
A város emlékezetében úgy maradt meg, és ez alapján a város neves történetírója, Tragor Ignác is úgy tartja, hogy Deákvár a nevét a városból kivezető Bácskai dűlőút menti agyagvárakról kapta, amelyeket az oda kijáró deákok építettek a városi agyagbánya falába. Neve tehát korábban létezett, mint maga a településrész. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert egy 1960-ban megjelent újságcikk szerint a Deákvár fejlesztésében Bauer tanár úrnak segítő diákokról, majd ezt módosítva, Deák Ferencről kapta volna nevét!

A városrész-alapító, Bauer Mihály (1869-1943)

Kortársai azt tartották róla, hogy nyughatatlan, művészi hajlamú, szókimondó - emiatt sok barátot és ellenséget egyaránt szerző — ember, akinek a fejében számtalanul sok ötlet született, amelyeknek egy részét meg is valósította, de mindig újabb és újabb terveket szövögetve, elképzelései sokszor kérészéletűvé váltak.
Magyarországra a 18. század végén bevándorolt német család Pesten telepedett le, amelynek tagjai iparosok, kereskedők voltak. Bauer Mihály (anyja után az Udvardy előnevet is felvette) gimnáziumi tanulmányai után egy évig járt a budapesti mintarajz-iskolába, majd egy éven át önkéntes katonaként szolgált. Ezt követően, folytatva a rajziskolát, bejárta Európa legjobb képzőművészeti műhelyeit, majd 1893-ban rajztanári oklevelet szerzett. Ekkor került Vácra, s öt éven át rajzot tanított a piaristák gimnáziumában. Szerteágazó közéleti és gazdasági tevékenysége során elkészítette a múzeum egyesület alapszabályát, megalapította a Bauer Mihály Tanár Vállalatai céget, mely tűzhelyeket és kályhákat forgalmazott, s 1900-ban létrehozta a Váci Ipari és Gazdasági hitelszövetkezetet. (Elérte, hogy a város készpénzvagyonának és az árvapénztári tőkének egy részét a szövetkezet kezelje.) Mindezt a Bauer Ferenctől, nagybátyjától örökölt hatalmas összeg tette lehetővé. Hadtápos tisztként önként részt vett az I. világháborúban, majd hazatérve rövidéletű lapot alapított. Vállalkozásai nem voltak túl jövedelmezőek, s inkább veszteséget, mint anyagi sikert jelentettek. 1943-ban halt meg. A város képviselő-testülete nem emlékezett meg haláláról. Vélhetően Bauer Mihály Deákvár érdekében folytatott küzdelme során ejtett olyan sebeket a testület önérzetén, hogy az kicsinyes módon még halálakor sem tett gesztust vele szemben.

Deákvár születése

1899. június 7-én tárgyalta először Vác Város Képviselő-testülete a pénzügyi bizottság előterjesztése alapján Bauer Mihály városi képviselő tervezetét egy tisztviselőtelep létesítésére. Ennek célja az volt, hogy „a városunkban annyira elterjedt lakás miseriáit részben megszüntetni vagy épp a szerényebb sorsú tisztviselői karnak amellett, hogy lakbéreit kényelmes és szerényebb igényeknek teljesen megfelelő otthont nyújtani szándékozik, alkalmat ad ezzel a szegényes fizetésből tőke gyűjtésére, s lehetővé tévén egy művelt, de becsületes munkájáért szerényen díjazott társadalmi osztálynak exisztenciáját”. Mivel a Bauer Mihály által kért 153 625 öl (55 hektár) használhatatlan terület városi tulajdonban volt, a testület 1899. október 1-jén egyhangú szavazással hozzájárult, hogy Bauer azt — magánvagyonából - megvásárolja 50 krajcár ölenkénti áron, vagyis összesen 76 812 koronáért. (Egy komplett vendéglői ebéd [leves, süllő roston, ital], 1,5-2 koronába került ekkor.)
A város elvben támogatta ugyan a telep létrehozását, de anyagiakkal nem járult hozzá építéséhez. A jövőre nézve azonban elhatározták, hogy „... amennyiben a város is némi anyagi hasznot élvez majdan a letelepülők adófizetéséből, annak idején anyagilag is segélyezni fogja a kezdeményezés érdemével bíró települőket...” A benyújtott parcellázási, építkezési és útelhelyezési terv alapján hamarosan megkezdődött a 200-400 öles telkek értékesítése. (A városhoz tartozó puszták, telepek és lakhelyek 1900. évi hivatalos statisztikai jegyzékében Deákvár is szerepel.)

A folytatás a második részben következik.